2013. július 31., szerda

Ahhoz is lusta volt az orvos, hogy felálljon haldokló betegéhez

Sokkoló felvétel egy brazil kórházban történetekről.

Azzal együtt, hogy a most következő felvétel előzményeit nem ismerjük, már most szeretnénk leszögezni, hogy az életben nem szeretnénk összetalálkozni a felvételen szereplő orvossal. Se betegen, se egészségesen. Nem lenne jó vége...
A bizarr és bicskanyitogató videón, ami a brazil Hospital Regional da Gama nevű kórházban készült, jól látszik, hogy az épp rendelő orvost gyakorlatilag hidegen hagyja, hogy betege éppen haldoklik. A nyilvánvalóan túlsúlyos nő, akit férje szállított a kórházba, még rosszabbul lett és magatehetetlenné vált. Egy orvos a szobájából, az asztalánál ülve nézte végig a jelentet, ahogy a férj némi segítséggel a várókban elhelyezett széksorral együtt beviszi hozzá az asszonyt.
Azt hihetnénk, hogy ezután legalább megszánta betegét, de nem. Nem állt fel, nem vizsgálta, csak nézte, azt is, ahogy a férj próbál rajta segíteni. Mindezt több mint 10 percen keresztül.
Nem is értjük...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése